Közbeszerzési Hatóság

    Fenntartható közbeszerzéssel foglalkozó konferenciák

    A Közbeszerzési Hatóság a fenntartható közbeszerzéssel összefüggő oktatási, jogalkalmazást elősegítő tevékenységéhez kapcsolódóan kiemelt feladatának tartja a közbeszerzésben résztvevők és a közbeszerzés iránt érdeklődők naprakész tájékoztatását. Erre figyelemmel a Közbeszerzési Hatóság szervezésében vagy közreműködésével megvalósuló szakmai konferenciák a fenntarthatósági szempontok közbeszerzésekben való gyakorlati alkalmazásának aktuális kérdéseire fókuszálnak. A rendezvények célja egyrészt a tudásmegosztás és tapasztalatcsere, másrészt a hazai és esetenként a külföldi közbeszerzési szakemberek továbbképzése, ezáltal a fenntartható közbeszerzési jogalkalmazás támogatása és a fenntartható jó közbeszerzési gyakorlatok népszerűsítése.

    A Közbeszerzési Hatóság az elmúlt években hagyományosan évente legalább egy, a fenntartható közbeszerzésekkel foglalkozó konferenciát szervez, amelyen az érdeklődők a téma legújabb hazai és nemzetközi aktualitásait ismerhetik meg. A korábbi évek konferenciáinak előadásai a Hatóság honlapján érhetők el.

    2020-ban fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából a Közbeszerzési Hatóság nemzetközi konferenciát rendezett. A koronavírus okozta járványhelyzetre tekintettel az érdeklődők online vettek részt a rendezvényen, amelyen számos külföldi szakember mellett hazai előadók is ismertették a zöld, szociális és innovatív közbeszerzések előmozdításának lehetőségeit, a nemzetközi és hazai közbeszerzési aktualitásokat, valamint a közbeszerzési integritás elérhető jó gyakorlati példáit. 

    Korábbi konferenciák

    A Közbeszerzési Hatóság a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, 2017. április 10-én szakmai konferenciát szervezett „Fenntarthatósági szempontok a közbeszerzési eljárásokban” címmel. A konferencián levetítésre került előadásanyagok a linkekre kattintva érhetőek el. A Közbeszerzési Hatóság Középpontban az innováció címmel 2018. október 31-én közbeszerzési szakmai konferenciát rendezett. A rendezvényen az innovációs célú közbeszerzések elterjedésének előmozdítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Közbeszerzési Hatóság.

    A közelmúlt másik kiemelkedő rendezvényeként Kihívások a fenntartható közbeszerzésekben címmel 2019. június 5-6-án két napos nemzetközi konferenciára került sor a Közbeszerzési Hatóság szervezésében. A konferencián 14 országból mintegy 300 szakember vett részt.